MENÜ

Norbi VIP
"Együtt a világban"

9.jpgAzt gondolom, hogy ha az ember tudatos lény, akkor figyeli magát, tudja, hogy milyen valójában és azt is, hogy mi az, ami ösztönösen jön belőle. Miután ez tudatossá válik és regisztrálod magadban, hogy van egy ilyen ingered vagy igényed, hogy a középpontban legyél, akkor onnantól kezdve tudatos.

Gyerekkoromban nagyon nagy energiákat fektettem abba, hogy mindenkivel jóban legyek, akkor nagyon bántott, ha azt érzetem, hogy valaki távolságtartó velem. Ez körülbelül húszévesen elmúlt, az évek során rájöttem, hogy fel kell mérni, hogy kik azok, akik értékesek számomra és kik azok, akik nem. Olyan ember ellenszenvét vagy negatív kritikáját nem kell személyes kudarcnak megélni, aki nem fontos neked.

Énközpontú vagyok, viszont jó harmóniában élek saját magammal. Szeretem azt, aki vagyok, tudom, hogy mi az, ami vagyok. Mindig is nagyon erős megjelenésű ember voltam: már az óvodában én voltam a hangadó, a társaságszervező, aki köré gyűlnek az emberek. Ezeket aztán mindenféle dolgokra használtam is, például színházat szerveztem, mert hogy meg volt bennem az a fajta szervezőerő, hogy magam köré tudjam gyűjteni az embereket.

Csejtei Norbert vagyok 1985 ben születtem!21 éves koromig Szombathely mellett Vépen éltem szüleimmel!Az általános iskolai tanulmányaim befejezése után mint azt sokan mások tették én is tovább tanultam!A Szombathelyi Élelmiszer ipari és Földmérési Szakközép iskolába jelentkeztem ahol életem egyik legszebb 5 évét töltöttem el! Na nem az iskola miatt és nem is a tanárok és az oktatási színvonal miatt hanem azért mert számomra kedves emberekkel voltam körülvéve!
2004 ben mikor befejeztem az iskolát továbbtanultam  egy Divatszakmai felnőttképző iskolában ,ahol a sikeres vizsgáim után fotómodell-manöken képesítést szereztem!
Sajnos a vidék egyre kisebb újjal tudott szolgálni számomra ezért  2006 ban Budapestre költöztem!
Az első munkahelyem  az RTL KLUB-nál volt ahol mint szerkesztő riporter dolgoztam sikeresebbnél sikeresebb műsorokban.majd egy kisebb kihagyás után a Tv szintén egy nagy sikerrel futó műsorának szerkesztését és lebonyolítását végeztem.
2007 ben részt vettem  A VIVA Tv egyik műsorában a SZEXI vagy NEM-ben ahol elég jó helyezést értem el!És innét indult csak igazán az élet!Celeb-ek hada,party-k címlapok,interjúk,házigazdaszerepek ,és még sorolhatnám...
2008-tól Kiszel Tünde Stylis-ja és turnémenedzsere vagyok az általam kitalált és szervezett Kiszel divat turné sorozatban mely az ország számos pontján került megrendezésre hatalmas sikerrel.

 

 

 

 

Asztali nézet